2011. szeptember 16., péntek

Egy Berlin-Debrecen hazatérés margójára

Érdekes, sosem volt még ekkora szünet a blogban... Igaz, még soha sem költöztem haza 2 év külföld után sem... Most, hogy már július eleje óta itthon vagyok, hihetetlen sebességgel robogott el a nyár, szinte észre sem vettem, és máris szeptember közepe van, hűvösebbek az esték és hamarabb sötétedik. És hogy miért is, és hogyan tértem haza? 

Az én Berlinem, régi házzal, graffitivel és fákkal

Az úgy volt, hogy a Pisti ösztöndíja 2 évre szólt, mely idén decemberben jár le. Nyár elején elkezdtünk gondolkozni, hogy hogyan is lesz, ha hazajövünk majd, és úgy döntöttem, elkezdek lassan munkát is keresgélni, gondolván, az úgysem megy olyan gyorsan. Ehhez képest tulajdonképpen egy hónap alatt találtam munkát, beleértve az interjúzást (németül is, telefonon is!) és a papírmunkát is, nagyon jókor voltam jó helyen, szerencsém volt :-) Debrecen egyik nagy multijánál kaptam végül egy egész érdekes munkát, használom az angolt és a frissen szerzett némettudásomat is, jófejek a kollégáim, és jól érzem magam. Jó újra dolgozni, bejárni rendszeresen, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem gondolok arra, milyen nyugis és laza volt az a berlini időszak, amikor "csak" iskola volt, csavargás, felfedezés és a nagy zöld Berlin...

A rossz a dologban az, hogy külön vagyunk most Pistivel... Az elmúlt idők 24/7 együttlétei után ez most rosszul érint mindkettőnket, de úgy döntöttünk, bevállaljuk ezt a 3-4 hónapot így távkapcsolatban, mert ki tudja, később hogy kapnék állást, és nem lett volna jó úgy hazajönni, hogy nekem semmi sincs kilátásban - ha már ez így alakult, így kellett, hogy alakuljon. Addig pedig 4-5 hetente ingázunk ide-oda, egyelőre még ő jött, de ezután majd én is megyek. Éljen a skype és az easyjet :-))))

Az alap-férjhiányon kívül nagyon hiányzik a nagyváros is, főleg Berlin, a tér, a "multikulti", és az a "nyugat-érzés", amit nehéz megfogalmazni, de érezni nagyon is intenzíven lehet, szerintem sokan tudjátok, miről beszélek...

Az én Debrecenem napos és kék az ege

Debrecen jó, mert itt a sok kedves barát, a család, ismerem minden kis zegzugát, mindenhol látok ismerős arcokat, de azért néha-néha, csak úgy a semmiből jön, és összeszorul valami bennem, ahogy bevillan egy kép, egy illat, egy érzés, ami Berlin és az ott töltött idők emléke... 

A főzéssel még nem indultam be annyira újra, a munka+nyelvtanfolyam+néha sport+barátok+minden egyéb eléggé kimerít még, és még nem is foglaltam vissza teljesen a kislakásunkat, de ami késik, nem múlik, és nem menekültök a receptektől sem, már van egy-két jelölt, hamarosan közzé is teszem majd őket! :-)

Végül, de nem utolsó sorban: TI HOGY VAGYTOK? Hogy telt a nyaratok, merre jártatok, mi történt veletek? Remélem, még vissza-visszatér egy-két kedves olvasóm néha :-) Várom a kommenteket! :-))

2011. június 26., vasárnap

Berlinben enni 2.: A Currywurst

Currywurst. Hogy micsoda? Curry és wurst? Igen, üdvözöllek Berlinben.

Papírtálcán, majonézzel, ahogy azt kell

Zárójel. A berlinieknél (is) teljesen normális és nagyon népszerű az utcán evés, mely kisebb-nagyobb talponállókban, vagy az ún. Imbissekben történik. Ez az imbisz-kultúra nyilván összefüggésben van azzal, hogy a németek egyik nemzeti étel-típusa, a Wurst (kolbász féleség) igen könnyen fogyasztható menet közben/állva, másrészt pedig egy hatalmas alapterületű, nagy városról van szó, ahol az emberek sokat utaznak, út közben megéheznek, vagy a munkahelyi ebédet akarják egy kis sétával összekötni - mindenesetre, egy kis adag meleg étel mindig jól esik. Zárójel bezár.

Konnopke's Imbiss, Berlin egyik legnépszerűbb büféje, nyári zápor után és sárga metró alatt
Az imbiszek forgalmának a legnagyobb részét azonban itt Berlinben az a bizonyos Currywurst adja, melyből a becslések szerint Németországban évente 800 millió adagot fogyasztanak a lakosok!!! Képzeljünk el egy szépen megsült kolbászkát (Bratwurst, például), melyet aztán kisebb darabokra vágnak, és kellemesen fűszeres, curryporos ketchuppal tálalnak, legtöbbször papírtálkában, sültkrumplival, de kérhető nem feldarabolva is, zsömlében. Alapvetően semmi különös nincs benne, mégis hihetetlen népszerűségnek örvend, tulajdonképpen egyfajta "nemzeti", "nagyon német" ételként tekintenek rá az emberek. Hidegben, melegben, esőben és napsütésben is nagyon sok ember eszik a magasított asztaloknál, eldobható műanyag kisvillákkal, ahogy kell.

Az currys ketchuppal tálalt Wurst ötlete egyébként egy bizonyos Herta Heuwer nevű hölgytől származik, aki a második világháború utáni nehéz, szegény időkben, 1949-ben "találta fel" ezt a fogást. Állítólag a megszálló amerikai katonák bővelkedtek ketchupban, melyet azonban inkább alkoholra cseréltek el - e cserében vett részt Heuwer asszony is, a curryporhoz brit katonákon keresztül juthatott hozzá, valószínűleg véletlenül, Wurst pedig valahogy mindig adódott. A kreativitás aztán meghozta a gyümölcsét, állítólag volt olyan időszak, amikor hetente 10 000 adag Currywurstot adott el! Bár Heuwer asszony Berlinben kezdte árusítani a Currywurstot, vannak elméletek, melyek Hamburgot jelölik e fűszeres kolbász szülőhazájaként.

Emléktábla Berlinben, a Kantstrasse és a Kaiser-Friedrich Strasse sarkán

Az utcákon kapható Currywurstok manapság már sokszor gyári fűszeres ketchuppal készülnek, Herta Heuwer azonban eredetileg titkos recept alapján készülő fűszeres ketchuppal tálalta a Wurstokat. Az eredeti recept sajnos feltalálójával együtt vándorolt a túlvilágra. 

Ha az évi 800 millió elfogyasztott adag még nem bizonyítaná eléggé a Currywurst népszerűségét, olvastam például, hogy a hagyomány szerint minden berlini polgármester-jelölt lefényképezkedik egy Currywurst-stand mellett. Aztán Gerhard Schrödert, a korábbi német kancellárt is nagy Currywurst-rajongóként tartják számon. Ha pedig még ez sem lenne elég bizonyíték: egy országszerte népszerű német énekesnek, Herbert Grönemeyernek saját dala is van ezen ételről! A Currywurst című dalt mi is "tanultuk" még az első nyelviskolában, része volt a könyvünknek - mi ez kérem, ha nem egy ikonikus jelenség? :-)

És hogy miért is? Gyors, fűszeres, meleg, hús és krumpli van benne, a legtöbb ember kedveli ezeket az összetevőket. Hagyomány, ami mindig, mindenhol fontos. Olcsó! A legtöbb helyen 2-3 Euróért kapható, ezért szinte bárki megengedheti magának. A New York Times-nak volt egy egész hosszú cikke a berlini Currywurstról: szerintük a Currywurst a társadalmi egyenlőség jelképe is, mivel olcsó, mindenki meg tudja venni, egymás mellett eszi állva az öltönyös üzletember és a kantáros nadrágos festő szakember - ebben is lehet valami, bár ez az egyenlőség-kérdés azért talán összetettebb, mint egy sima Currywurst... 

Pár hete fejeztem be életem első német nyelvű könyvének olvasását, mely véletlenül (!) a Currywurst feltalálásról szólt, egy háborús-szerelmi történetbe ágyazva, nagyon kedves, szép könyv. Uwe Timm könyvét (Die Entdeckung der Currywurst) csak úgy véletlenül emeltem le a körzeti könyvtárunk polcáról, de nagyon-nagyon jól választottam, ezt utólag a tanárnőm is igazolta. Ha van lehetőségetek, vagy a könyvet, vagy a belőle készült filmet érdemes megszerezni - ezekben esik pár szó a titkos fűszerekről is! :-)

És akkor ha Berlinben jártok, ne hagyjátok ki:

1) Konnopke's Imbiss: a legrégebbi, 1930 óta működő Imbiss, sok berlini szerint a város legjobb Currywurstja itt kapható. Nemrég újították fel az egész környékét, így most már a régi helyén várja a vendégeket. Az U2-es metró, vagy az M1-es villamos Eberswalder Strasse nevű megállójánál, a felszíni metrópálya alatti bódéban található. Ebéd- és vacsoraidőben sorbanállásra számítsatok!


2) Curry 36: ez az imbisz "csak" 1980 óta működik, de itt is mindig rengeteg ember áll és eszik lelkesen. A forgalmas U7-es metró vonalán, a Mehringdamm nevű megállónál a felszínen található, a tömörülésről hamar észrevehető :-)

A két legismertebb hely mellett egyébként tulajdonképpen bárhol meg lehet kóstolni a Currywurstot, nem csalódhat olyan nagyot az ember. Ha valaki nagyon fanatikus és rászán (viszonylag) sok pénzt, még a Currywurst múzeumba is ellátogathat - mert ilyen is van, de állítólag nem éri meg igazán. 

Mi szeretjük, de nem rajongunk érte annyira, mint a németek - egyszer-egyszer jó, de annyi elég is. 

Ha erre jártok, és kipróbáljátok ezt a nagyon német, nagyon berlini specialitást, vagy már ki is próbáltátok valamikor, kíváncsi lennék, nektek mi a véleményetek? 

Berlinben enni 1: Döner.

2011. június 16., csütörtök

Naan - jó, jó és még egyszer jó

Ha azt mondom, hogy szeretjük az indiai ételeket, azzal egyáltalán nem fejezem ki eléggé, hogy mennyire is szeretjük (milyen jól jönne ide az angol "understatement" szó). Mert hogy nagyon-nagyon szeretjük. Olyannyira, hogy rajta keresztül lassan a csípős "ízt" is megkedveljük, ami nagy szó! A fűszerek-ízek kavalkádja, melyek egy finom szószban egyesülnek, utánozhatatlan. Bárány, csirke vagy zöldség, illatos rizs, mártások, bármi jöhet. Ugyanígy szuperek a kenyérfélék is......

Naan

Kóstoltunk már papadumot, amely egész vékony, roppanós, talán a sajtos tallérra emlékeztető állagú, és esetünkben római köménnyel volt enyhén fűszerezve - ezt előételként kaptuk egy étteremben. Aztán kóstoltunk másfajta lepénykenyeret is, az puha tésztájú volt, és a közepe pedig levegős, puffadt. Ennek a nevét sajnos utólag már nem tudtam visszanyomozni. A kedvencünk azonban eddig mégis a naan. Ez a lapos, ovális lepény, mely pl. az indiai, pakisztáni, perzsa és rengeteg más ázsiai konyha alapvető kenyérféléje, általában élesztővel készül, és (agyag) kemencében (pl. tandoori) sütik. Ahogy olvastam, rengeteg változata létezik, különböző fűszerekkel, magokkal, akár hússal töltve is fogyasztják... 

Berlin-tipp: a jelenlegi kedvencünk egy kicsi, meghitt indiai étterem, ahol a tulaj maga szolgál fel, kezet fog velünk és őszintén érdeklődik, hogy ízlett-e az étel - hülye kérdés, iszonyat finom. Amikor  egyszer nem bírtam megenni, mert olyan nagy volt az adag, ez az elegáns indiai férfi szinte megsértődött, ahogy meglátta a tányéromat - aztán megkönnyebbült, mikor mondtam, hogy csak sok volt, és a maradékot természetesen elvinném... :-) Szóval a hely neve Abirams, és az U7-es metró Gneisenaustrasse megállójánál található - ajánlom mindenkinek, aki szereti!

Egyszer régebben már próbálkoztam itthoni naan-sütéssel, nem igazán sikerült. Most azonban találtam egy (brit)-indiai receptet a BBC Food-on, és gondoltam, adok neki még egy esélyt. Leszámítva azt, hogy talán egy-két perccel tovább sült, mint kellett volna, nagyon elégedettek voltunk az eredménnyel! Még frissen megkentem a naanokat egy kevés fokhagymás vajjal, és így ettük őket a kókuszos csirke tikka masala mellé (folyt.köv.). Már csak egy kemence kellene... :-)

A fekete hagymamag (nigellamag) zseniális fűszer, érdemes beszerezni, ahogy látom, mindez már online is intézhető, és nem is olyan drága!

Hozzávalók:

- 1 tk porélesztő
- 1 tk cukor
- 200 g liszt
- egy kevés fekete hagymamag (nigellamag)
- csipet só
- 1/2 tk só
- 1 ek olaj
- 2 nagy ek natúr joghurt
- 2 ek tej

Keverjük el egy kevés langyos-meleg vízben a szárazéleszőt és a cukrot, majd hagyjuk állni kb. 5 percig, amíg az élesztő beindul. Közben keverjük össze a lisztet, sót, nigellamagot, sütőport, és adjuk hozzá az olajat, a joghurtot, a tejet, végül az élesztős keveréket. 

Kezdjük el összedolgozni a tésztát. Kézzel kb. 10 percig dagasszuk, ha kézzel dolgozunk, a recept szerint enyhén bevizezett ököllel - egyébként szerintem úgy, ahogy máskor is szoktuk. :-) Rugalmas, nem ragacsos tésztát kapunk. Fedjük le a tésztát, és hagyjuk kelni langyos helyen, 10-15 percig (szerintem lehet kicsit tovább is). 

Melegítsük elő a sütőt 140°C-ra.

Ha megkelt egy kicsit, osszuk 4 részre a tésztát, ugyanis négy naant fogunk sütni. Nyújtsuk mindegyik adagot ovális alakúra, kb. fél cm vastagságúra - ne legyen nagyon vékony, mert könnyen kiszáradhat. Olajozott / zsírozott tepsin / sütőlapon süssük őket 10-15 percig, ha már hólyagokat látunk a felületükön, és egy pici színt, el is készültek. Érdemes a sütőből való kivétel után (akár fokhagymás) vajjal vagy ghível megkenni a naanokat.

Frissen tálaljuk, bármilyen indiai (jellegű) étel mellé mártogatni, vagy csak úgy magában is jó... :-)

2011. június 12., vasárnap

Hawaii lángos - Heee???

A pünkösdi hosszú hétvégén Berlinben minden évben megrendezésre kerül egy Karneval der Kulturen nevű rendezvény, amely a világ kultúráinak sokszínűségét hivatott ünnepelni, nagyon dióhéjban megfogalmazva. Több helyszínen zajlik a karnevál, a csúcspont pedig a vasárnap délutáni felvonulás, vagy menet, mely Kreuzbergből indul, és a végén egy hatalmas "utcabállal" végződik, valamikor éjszaka. Szambatáncosok, afrikai "törzsi" táncosok, elektronikus zene, ázsiai, indiai, latin-amerikai figurák vonulnak táncolva, sípolva, és hatalmas tömegek szemlélik a felvonulást, koktélokat iszogatva, vagy sörözve. Mi idén nem vállaltuk be a tömeget, elég volt tavaly, de tényleg nagy felhajtás, az biztos! :-)

Tegnap délután a bazár-vásár rész felderítése mellett döntöttünk, ott még nem jártunk korábban. 

Bazár

Berlin két forgalmas metrómegállója közt, számtalan utcán terül el a különböző ételes-italos standok tömkelege, különböző ékszeres-ruhás-kütyüs árusokkal megspékelve.  

Volt például tenyérjóslás is...

Voltak zenei színpadok is, jó kis ritmusokkal, és természetesen, az alkoholos-sörös bódék sem hiányoztak.... :-)

Jó kis belga sör...

Egy kicsit önkínzás-jellege volt egyébként a vásározásunknak, ugyanis az EHEC-járvány miatt mi még mindig nem eszünk olyan ételeket, amelyekben nyers uborka/paradicsom/saláta van, bár a "tilalmat" már feloldották, mi még várunk egy kicsit. Így a különböző csábító illatú ételekből alig kóstoltunk most... 

A nap viccét azért kiszúrtuk. Láttunk egy lángosos bódét (ahol mellesleg rengetegen ettek!), echt ungarisch meg minden. 

Yaaay!

Az egy dolog, hogy sonkás és szalámis lángost is lehetett kapni, illetve mindenféle más feltétes csodát is, de a HAWAII LÁNGOS nálam kiverte a biztosítékot!! Eleve nem szeretem annyira ezt a háváj-ízpárosítást, de lángossal??? Hát, nem tudom... :-) De ami a németeket illeti, nekik ízlett, ugyanis láttunk olyat is, aki épp ilyet evett...

Fincsi?
Érdekes ez, hogy a népek ételei hogy alakulnak-formálódnak, ha más népek kezei közé kerülnek... Ahogy én kiakadok a hawaii lángoson, valószínűleg úgy mosolyognak a kínaiak az európai kínai kajákon, az olaszok a különböző pizzacsodákon (máj? borsó? ehh?), és még sorolhatnám :-)

Egyébként pár hete láttunk kürtőskalács-sütödét is, az egyik legforgalmasabb nagyáruházban az Alexanderplatzon! Kíváncsi lennék, ki üzemelteti ezeket a magyaros büféket itt Berlinben? 

Ettetek már hawaii lángost? ;-)

2011. június 9., csütörtök

Popcorn házilag

Én már nem is emlékszem, vajon mikor és miért kezdtük el a "pattogót" (pattogatott kukoricát) "popcorn"-nak nevezni??? Arra emlékszem, például, hogy volt egy Popcorn nevű tinimagazin, amit néha olvastam, és arra is, hogy a "plázás", multiplex moziban "popcorn"-ként szerepelt a pattogatott kukorica a menün, de utóbbi már később volt... A "pattógóval" kapcsolatos első emlékeim azonban nagyon élénkek: anyukám a konyhában egy lábasban pattogtatta a kukoricaszemeket, én a fedőként szolgáló alufólián figyeltem, ahogy egyre több apró pont jelent meg, miközben a kukoricaszemek zajosan alakultak át finom, meleg pattogóvá. (Természetesen, mindig volt egy pár égett darab is, de ez most nem fontos.) 


Mindenesetre, a popcorn szinte elengedhetetlen kelléke a filmnézésnek, akár moziban, akár otthon vagyunk, ez tény. A moziban még meg is veszi az ember,  bár horribilis az ára, de hogyan produkáljunk otthon popcornt? Bevallom, az utóbbi években, amikor popcornt ettünk, mi legtöbbször a boltban kapható, mikrózható verziókat vettük meg, mert.... ki tudja, miért... Kényelmes? Gyors? Igen, az. Mostanában azonban egy kicsit átgondoltam a dolgot: rendszeresen főzök, eléggé odafigyelek arra, hogy mit eszünk, legyen friss, lehetőleg szezonális, nem agyonsózott az étel, stb... Ilyen szemszögből nézve pedig elég riasztó az a sok ismeretlen szó az összetevők közt, a só- és zsírtartalomról nem is beszélve!!!

Úgy döntöttem hát, visszatérek a gyökerekhez - back to basics, és megpróbálok itthon popcornt produkálni! Így én szabályozom a só és a zsír mennyiségét, ha "bűnözni" akarok, vajat is teszek rá, de akár csak olívaolajjal is jó lesz. 

Ja, még egy popcorn-sztori: amikor 9-10 éves voltam, éltünk egy évig Nagy-Britanniában, apukám munkája révén. Egyszer a szomszédoknál vendégeskedtünk, akik megkínáltak minket popcorn-nal. Mi, a húgommal együtt természetesen lelkesen rávetettük magunkat, egész az első szemig: a popcorn ugyanis ÉDES volt! Azóta már persze tudom, hogy angolszász területeken természetesnek számít az édes popcorn is, de akkor sokkoló élmény volt, és ma sem szeretem igazán... :-)

És akkor a hozzávalók:
- 150 g pattogtatni való kukorica
- 3 ek olaj
- fél tk só
- kevés olvasztott vaj (opcionális)

Öntsük az olajat egy nagy, mély edénybe, és szórjuk bele a kukoricát és a sót. Közepes-meleg tűzhelyen LEFEDVE kezdjük el melegíteni, de hagyjunk egy egész kis rést a fedőnél, hogy a gőz azért távozhasson. Kb. 3-4 perc után elkezdenek pattogni a kukoricaszemek, időnként mozgassuk-rázogassuk meg az edényt, de egyébként nincs vele nagy macera. Óvatosan kukucskáljunk a fedő alá, ha már mindenképp leskelődni akarunk, a pattogó szemek ugyanis nagyon messzire tudnak repülni... :-) Amikor már ritkul a pattogás, lassan el is készül a popcorn. Ha kiöntjük egy külön tálba a már kész popcornt, a maradék szemeket még kipattogtathatjuk.

Ha vajas popcornt szeretnénk, olvasszunk meg egy kevés vajat, és csorgassuk a még meleg popcorn-ra, majd rázzuk össze, hogy mindenhová jusson.

Szeretitek a popcornt? :-)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...