Napjaim és káposztás csigák

Mostanság nagyon pörögnek a napjaim, ugyanis negyedik hete megint német nyelvtanfolyamra járok. Ez önmagában nem lenne olyan nagy szám, de ezt a mostani tanfolyamot végre nagyon eltaláltam a legutóbbiakhoz képest: a szint magasabb (már B2), végre tanulok sok újat, már majdnem egy teljes füzetet teleírtam. Persze, az intenzív német-tanulás azzal jár, hogy minden nap sok(!) házit kapunk, amit én stréber módon meg is csinálok mindig, és még egyszer sem hiányoztam... :-) Most is a berlini népfőiskolák egyikére járok (12 van), Charlottenburg-Wilmersdorf kerületbe. Ezek a népfőiskolák nagyon népszerűek itt Németországban, a (Magyarországon sajnos elhanyagolt) felnőttképzés fő intézményei, a nyelvtanfolyamokon kívül főző-, festőkurzusokat, tornaórákat, könyvklubokat és még ezerféle programot kínálnak, ráadásul kiemelt Seniorenprogram is van. Nem utolsó szempont: sokkal olcsóbbak is a kurzusok, mint a magán nyelviskolákban.

Ébredező Berlin

Így hát reggelente buszra ülök, nézelődök, megfigyelem a tavaszodó természetet, aztán tanulok, elfárad az agyam, és mindez nagyon-nagyon jó érzés! Más kérdés, hogy újabban az eddig stabilnak vélt angoltudásom kicsit "ingadozik"... A minap találkoztam egy kedves francia ismerősömmel, akivel angolul szoktunk beszélgetni, és időről-időre nem találtam angolul a szavakat, németül viszont igen! Úgy látszik, az agyam szerint most a német fontosabb - lehet, hogy igaza van :-)

Egy ilyen pörgős napon készültek a címben már emlegetett káposztás csigák is.

Csúnya kép, finom csiga :-)

A coleslaw-project után volt még lefagyasztva párolt káposzta, és volt fagyasztott leveles tésztám is itthon. A káposztát (kb. 20 dkg) kiolvasztottam, fűszereztem és gyorsan még átpirítottam, a fűszerek közt só, bors, köménymag és egy csipet pirospaprika szerepelt, valamint némi ecet és cukor is segített. A leveles tésztát (450 g, 6 nyújtott lap) szép vékonyra nyújtottam, eloszlattam rajta a káposztás tölteléket, jó szorosan feltekertem, és a rudat keskeny szeletekre vágtam. A szelet-csigákat eligazgatva sütőpapírral bélelt tepsibe/sütőlapra fektettem, a tetejüket megkentem olvasztott vajjal, és 200°C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütöttem őket.

A csigák pont akkorára sikerültek, hogy Pisti egy falatban meg tud enni egyet. Odaraktam a tálat elé, mondtam neki, hogy ne egyen sokat, mert lesz vacsora is. Mire kész lett a vacsi, a csigák fele már eltűnt. Vacsorát ma már nem kért. :-)

Nektek hogy telnek a napjaitok mostanság?

Halloween: világító töklámpások, és ami mögöttük van...

Azt hiszem, Magyarországon manapság egy kicsit még mindig "divat" nem szeretni Halloweent, ezt a közelgő ünnepet. Sokan csak az "üzlet" oldalát látják, illetve túlzottan "amerikai" ünnepnek tartják. Én már ünnepeltem Halloweent külföldön is, otthon is, tetszett a felszabadult, mégis izgalmas hangulat, de a valódi történetről, amely a töklámpások és az ijesztő jelmezek mögött áll, nem sokat tudtam. A mai poszt, ha tetszik, egy Halloween-kisokos, melyet magamnak is írok, és persze Neked, kedves érdeklődő olvasó! Olvass hát tovább egy kis borzongásért, kelta legendáért és faragott töklámpásokért...

Jack O'Lantern (kép innen)

Halloweent október 31-én ünneplik, elsősorban Írországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, és - nem meglepő módon - igen messzire visszanyúló, szétágazó történelmi gyökerekkel rendelkezik. 

A kelta világ Samhain nevű ünnepe például az egyik ilyen fontos gyökér: a nyár, a "világos időszak" végét ünneplő kelták úgy tartották, ilyenkor, október végén (a kelta új év kezdetekor) elvékonyodik az élők és holtak közti világ határa, és hatalmas máglyákkal, jelmezekkel akár több napon át is ünnepeltek. Ugyan tököt ekkor még nem faragtak, hatalmas kerekrépákat (turnip) vagy burgonyákat azonban igen, melyeket aztán kivilágítva a rossz szellemek távoltartására használtak.

Egy faragott kerekrépa (kép innen)

A 8. században a keresztény egyház november 1-jét tette a Mindenszentek napjává, sok forrás szerint azért, hogy a pogány szokásokat is a keresztény meder felé terelje. Ezt a napot korabeli angol nyelven "All Hallows Day-nek" hívták (mai: All Saints Day, minden szentek napja). Az európai-pogány népek szerint azonban a keresztény ünnep mellett megfért a pogány is, így a Mindenszentek napját megelőző nap estéjén ugyanúgy ünnepeltek, a régi szokások szerint. Az angolul All Hallows Eve (Mindenszentek előestéje) kifejezésből már könnyen felismerhető a ma is használatos Hallowe'en szó.

Hogyan terjedt át Amerikába is ez a hagyomány? Először sehogyan, ugyanis az 1630-as években tömegesen Amerikába vándorolt Puritánok elutasították ezt a vallásukkal minden szempontból ellenkező (pogány) ünnepet. Az ő alapvetően szigorúan vallásos, egyszerű, dolgos és "fekete-fehér" világnézetükkel összeférhetetlen volt egy ilyen tradíció. A 19. század közepén azonban a korabeli Amerika olvasztótégelyébe hirtelen kb. egy millió ír bevándorló érkezett, az írországi burgonyavész okozta éhínség elől menekülve, és hozták magukkal hagyományaikat-szokásaikat, köztük a Halloweent is. A bevándorlók Amerikában fedezték fel például azt, hogy a tököt sokkal könnyebb töklámpás készítésére használni, mint az általuk korábban használatos kerekrépát vagy burgonyát.

A mai Halloween szokások közt megtalálható például a "trick-or-treating", amikor a gyerekek jelmezekbe öltözve végigjárják szomszédaikat, és "trick or treat" jelszóval "ultimátumot adnak": vagy kapnak csokit-cukrot-sütit-nyalókát-stb, vagy valami csínyt követnek el.

Trick or Treat? (kép innen)

Természetesen legtöbbször megadják nekik, amit követelnek. Szintén jellemző, hogy sokan a házaikat, irodáikat dekorálják ki különböző félelmetes díszekkel, amelyek fő motívumai a pókok, boszorkányok, szellemek, fekete macskák, pókhálók, seprűk, stb. Halloween idején szinte mindenhol összejöveteleket, vacsorákat, bulikat szerveznek, ahol már csak a vendéglátók kreativitásán múlik, hogy miféle félelmetes, ijesztő csapdákat állítanak a "gyanútlan" vendégeknek... :-)

Az általam egyik legkedveltebb szokás a tökfaragás, töklámpás készítése, melyet angolul Jack O'Lanternnek hívnak. A régi ír népmese szerint Jack, a lusta, részeges, mégis ravasz földműves  egyszer csapdába csalta az ördögöt, mikor az el akarta vinni őt magával. Jack, utolsó kívánságként egy almát kért, amiért az ördög fel is mászott neki egy almafára, azonban Jack gyorsan körülrakta a fát keresztekkel, így az ördög nem tudott lejönni onnan. Jack csak azzal a feltétellel távolította el a kereszteket, hogy az ördög megígéri, sosem viszi el a lelkét - az ördög így is tett, és kiszabadult a fáról. Később, amikor Jack meghalt, Szent Péter nem engedte be iszákos, hazudós, bűnös lelkét a mennyekbe. Jack lelke leszállt hát a pokolba, de az ördög, korábbi ígéretéhez hűen, nem engedte be oda. Az ördög csak egy kevés parazsat adott a szegény léleknek, aki azt egy kivájt kerekrépába rakta, és azóta is a menny és a pokol, a jó és a rossz világ között kering, kezében a világító lámpással, hogy emlékeztesse az embereket, hogyan ne éljenek. Bár több verzió is létezik, miért épp így hívják angolul a töklámpást, nekem ez tetszett a legjobban :-)

Holnap mi is faragunk majd egy töklámpást, remélem, jól fog kinézni este! Akit érdekel esetleg, az ebből a galériából Martha Stewarttól, és pédául innen kaphat egy kis inspirációt, de rengeteg internetes forrás foglalkozik a témával magyarul-angolul.

Ja, és ne felejtsük az ételeket sem! Nagyon sok átlagos édességet lehet Halloween alkalmával új ruhába öltöztetni: cheesecake-et csokival pókhálósra dekorálni, habcsók-szellemeket sütni, különféle félelmetes figurákat formázni kekszből... Jellemző a sütőtökös ételek fogyasztása - még nem késő például egy nagyon finom sütőtökös pitét sem sütni! :-) A Halloween-bulikon, összejöveteleken (sok más mellett) hagyományos játék például az "apple bobbing", amikor egy nagy, vízzel teli lavorból hátra tett kézzel, tehát csak a száj használatával kell a versenyzőknek minél több almát kihalászniuk...

(kép innen)

...természetesen fej nem marad szárazon... :-)

Ez az - eredetileg - pogány ünnep így formálódott lassan, és napjainkra már szinte intézménynek számít. Ezzel együtt azonban (sajnos / nem sajnos) hatalmas iparág is épült rá: a jelmez- és álarcipar, illetve az édességgyártók minden évben nagy üzletet bonyolítanak le ebben az időszakban. Ha azonban az ember végigsétál egy töklámpásokkal tarkított utcán, netán maga is készít egyet, vagy megcsodálja az ijesztő dekorációkat egy-egy házon, esetleg megfőz egy-két tökös fogást, igenis, érezhető a hűvös őszi estében a kelták régi szelleme. Ahogyan ők akkor, ugyanúgy észleljük mi is a természet, az évszakok változását, a hideg és a sötét közeledtét, miért ne szellemülhetnénk hát át egy-egy estére? :-)


Források:
BBC vallások: itt 
Jack O'Lantern története: itt
Wikipedia: itt és itt

Deutsch lernen - nyelvek, kultúrák, tanárok (és Bori)

Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy új nyelvet tanulhatok, anyanyelvi környezetben, és nyelvtanulásom első 4 hónapját egy igazán professzionális nyelviskolában tölthettem. A mai poszt erről fog szólni, amit remélem, elnéztek nekem: nyelvszakos tanári végzettséggel muszáj erről is írnom :-)

Az anyanyelvi környezetben való nyelvtanulással akkor szembesültem először, amikor 9 éves koromban a családunkkal egy évet Nagy-Britanniában, Wales-ben éltünk, édesapám egyetemi munkája révén. Én akkor olyan angoltudással mentem ott iskolába, mely abból állt, hogy el tudtam számolni tízig, tudtam köszönni és a yes-no szavakat magyar mondatokkal kombinálni. Így hangoztak el olyan mondatok reggelente, hogy "No öltözök fel", "No megyek oda"... :-) Aztán két hónap elteltével egyszer csak folyékonyan beszéltem angolul az osztálytársaimmal. Még ma is világosan emlékszem az első komplett mondatomra, amikor megkérdeztem a padtársam, hogy kölcsönadná-e a hegyezőjét :-) Ez a hihetetlen gyors tanulási folyamat akkor természetesnek tűnt, észre sem vettem, csak úgy "rám ragadt" az angol. Ennek a gyermekkori hatalmas plusznak aztán egész további nyelvtanulásomra hatása volt. Egyfelől jó hatása, mert valahogy minden csak úgy rám ragadt később is, sosem kellett görcsölve tanulnom, magolnom. (Ez a második nyelvre, az olaszra is igaz volt - bár azt azóta nagyon elfelejtettem, gyakorlás hiánya...) Másfelől viszont rossz hatása is volt, ugyanis az egyetemen már sok nyelvészetet is kellett tanulnunk, melyhez nekem nagyon hiányoztak az angol nyelvtan alapjai, a szerkezetek-felépítések, melyeket a "hagyományos" nyelvtanulás során fokozatosan elsajátít a tanuló. Mindezek ellenére az angol mára már szinte részem, angolul olvasok, nézek filmeket, néha álmodok...

...és akkor jött a német... ami számomra teljesen ismeretlen nyelv volt, sosem tanultam, mindig csak hallottam, hogy az osztálytársaim nem szerették, mert nehéz; a hangzása "csúnya" a furcsa "torokhangok" miatt; nemek vannak benne, ráadásul még semleges nem is... Szóval mondhatom, nem sok emberrel találkoztam, aki jó véleménnyel lett volna a német nyelvről és tanulásáról :-) Mindezek ellenére nagyon vártam a nyelvtanfolyamunkat: nyilván, az én hozzáállásom egész más lett már, hiszen nekem (legalább) két évig nagyon fontos lesz a német, itt fogok élni, tanulni, lehet hogy majd dolgozni...

A nyelviskola, ahová az ösztöndíj keretében járhattunk a DID Deutsch-Institut nevet viseli és Németország egyik legjobb és legnagyobb nyelviskola hálózataként emlegetik. Kifejezetten csak németet oktatnak külföldieknek (diákoknak, felnőtteknek, csoportoknak, managereknek...) és mindenféle EU-s és ISO minősítéssel is rendelkeznek, melyek a minőséget garantálják. A mi iskolánk Berlin Mitte nevű negyedében helyezkedett el, mely egy nyüzsgő, nemrég óta felkapott negyed, ahol sok étterem, bár, elvont bolt, galéria található, egyfajta új központként is emlegetik a berliniek. Az első két hónapunkra ők intéztek nekünk szállást is, hiszen a teljes "élmény" részeként német "családoknál" is lakhattunk - ahogyan korábban írtam, nálunk ez egy kicsit felemás élmény volt, de végülis megérte, mindig lesz miről mesélnünk majd öregkorunkban :-)


A csoportom először 4-5, később 8-10 főből állt, sokan jöttek csak rövidebb időszakokra, de sokan maradtunk, akik több hónapig is jártunk. Nagyon érdekes élmény volt a nulláról kezdeni a németet: sokszor gondolkoztam, milyen iszonyú nagy kihívás lehet a tanároknak ezen az elemi szinten beszélni, magyarázni, feladatokat gyakorolni és beszédre sarkallni minket nap mint nap, 3-4,5 órákon keresztül. A tanárok módszertani felkészültsége szuper volt! (Az is észrevehető volt persze, amikor már csak időt húztak.... :-)) Egy csoporthoz általában 2-3 tanár tartozott, ami biztosította a változatosságot, értsd: nem kaptunk frászt egymástól egy-egy nap végére :-) Ugyanakkor azt is lehetővé tette, hogy egy kicsit személyesebb kapcsolatot is kialakíthassunk velük: alkalmunk nyílt a tananyagon kívül is beszélgetni, sok hasznos tippet és segítséget kaptunk a tanárainktól és ők is nagyon érdeklődőek voltak a különböző országok, szokások iránt, ahonnan a diákok összesereglettek.

Persze, találkoztam olyan német tanárnővel, aki nem tudta, hogy Magyarország EU tag-e és megkérdezte, hogy nekünk is kell-e vízum Németországba...

Volt olyan szudáni csoporttársam, aki szerintem még életében nem hallotta azt a szót, hogy "Hungary".

Volt viszont olyan dél-afrikai csoporttársam is, akinek az édesapja otthon lángost szokott sütni és gulyást főzni, mert dolgozott együtt régebben magyarokkal és nagyon szerette az országunkat is.

Volt aztán olyan svéd csoporttársam, akinek az édesanyja magyar volt, de őt már nem tanította meg magyarul - ilyenkor elgondolkoztam, hogy vajon miért nem... oké, nem vagyunk egy világnyelv vagy világhatalom, de azért ez egy igen nagyszerű szülői "örökség" is lehetett volna a srácnak.

Volt orosz csoporttársam, aki Havanát "gavana"-nak ejtette, és mindig, mindenre azt kérdezte, "Warum?", de azzal a jó kis recsegős "r" hanggal...

Aztán volt nigériai csoporttársam is, aki szerint az ő nyelve, mint egy gitár, nincs ráhangolva az európai konyhára, neki nem ízlett itt semmi.

Volt egy svájci srác is, aki unalmasnak tartotta saját országát! Svájcban minden túl tiszta, túl pontos, túl működőképes :-)

Volt egy spanyol fiú a csoportban, aki egy évig tanult az orvosin Budapesten, bejárta Magyarországot, és olyan szép kiejtéssel kérdezte meg tőlem, hogy "Szia, hogy vagy?", hogy el se hittem, spanyol.

És végül ott voltam én. Tanultam, lelkesedtem, párokban megbeszéltem, csoportmunkában dolgoztam, kiegészítettem a mondatokat, bekarikáztam a jó megoldásokat, eljátszottam a szituációkat, sorbaraktam a szöveg bekezdéseit, énekeltem az ABC-dalt, hallgattam tanáromat a Falról mesélni, filmet néztem (és értettem! :-), rendhagyó igéket írtam táblázatba és még sorolhatnám...

Az anyanyelvi környezet hatása most már sajnos nem ugyanaz, mint 9 éves koromban volt, de még mindig nagyon erősen érezhető. Az ember (lánya) "kényszerítve" van, hogy a feliratokat, bemondásokat megértse, a boltban, hivatalban is németül beszéljen, és csak úgy általában, mindenhonnan a háttérből németet halljon. Ez a nyelvvel való együttélés akaratlanul is annyit segít, hogy már ki tudom fejezni magam sok helyzetben és a tévét, filmeket nagyjából megértem. Persze, ez még csak a kezdet.

Egy kicsit sajnálom, hogy a sulinak vége lett. De folytatása következik, az biztos! Nyelvet tanulni jó! :-)