Hol volt, hol nem volt, egyszer volt, amikor... kiskoromban minden mesét így kezdtem mesélni, persze, kevésbé artikuláltan és további mese nélkül.
Ez a blog egy valódi „mese” alakulását hivatott nyomon követni, melynek címe: Élet a Nagyvilágban. Íme hát a kezdés
.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú és egy lány. A fiú nagyon okos volt, egy nagy egyetemen tanított, a lány pedig, hogy – hogy nem, ugyanarra az egyetemre kavarodott. A lány megszerette a fiú mosolyát, zöld szemét és hatalmas szívét. A fiú megszerette a lány hülyéskedését, barna szemét és a hangját. Egy napon aztán, hosszas találkák és beszélgetések után, nyilvánvalóvá vált, hogy kapcsolatuk már lassan szerelem... A szerelmük nem múlt, sőt, odáig jutott, hogy egy szép napon a fiú a lányt vitte haza munkából, és felvetette: mi lenne, ha összeköltöznének? Így jutottak el oda, hogy egy belvárosi kis zöld szigeten megkezdték közös életük első időszakát.
A belvárosi kis lakást együtt rendezgették, csinosítgatták, és közben egymásról is sok mindent tanultak: a fiú mindig a szekrény előtt hagyja a zokniját, a lány mérhetetlenül nehezen ébred reggel, a fiú a májkrémes kiflibe vajat is ken, a lány pedig imádja lehúzni a fogkrémes tubus alumínium fóliáját.
Minden nap eljártak dolgozni, és a barátaikkal és a családdal is sokat találkoztak. Egyszer azonban, karácsony előtt, a sors egy állatkereskedés felé irányította őket, ahol szert tettek kis háziállatukra, a szíriai aranyhörcsögre, aki a Márta nevet kapta később (a Heaven Street Seven egy száma után). Márta innentől a lakóközösség egyre nagyobb kedvencévé vált, és fokozatosan a barátok és egyéb látogatók szívébe is belopta magát kis fekete-fehér valójával.
Mivel azonban az élet nem hagyja unatkozni az embereket, párunk elé is új kihívásokat sodort, nem is egyet.
2009 decemberében megtudták, hogy a fiú 2 hónapos ösztöndíjat nyert az USA-ba.
2009 márciusában megtudták, hogy a fiú 2 éves ösztöndíjat nyert Berlinbe – erre az ösztöndíjra mindketten nagyon vágytak már...
2009 áprilisában pedig a fiú megkérte a lány kezét, aki boldogan igent mondott.
És akkor a számok:
Most augusztus 13-át írunk. Ma vagyunk 5 napos házasok. És 18 nap múlva indulunk Ámerikába. És 3 és fél hónap múlva indulunk Berlinbe.
Azt hiszem, feladtuk magunknak a leckét, kihívásilag, útkeresésileg, szakmailag, minden szempontból.
A fiú sora nagyjából egyértelmű, mit is fog csinálni: kutat, publikál, tanul, kapcsolatot épít, ilyesmi.
A lány sora azonban kevésbé egyértelmű még: ő ugyanis imád sütni-főzni, és szeretne ennek az oldalának egy esélyt adni a nagy idegenben. Szeret azonban gyerekekkel is lenni, tehát (szakmájából adódóan) akár taníthatna is. Sőt, szeret jönni-menni és tenni-venni is. Egy dolog biztos: németül nagyon keveset tud, tehát Berlinben először is ezt kell fejlesztenie. Aztán meg majd kialakul.
Ez a blog tehát a lány (Bori) beszámolóinak, gondolatainak, tapasztalatainak jegyzéke.
Aztán lehet, hogy a fiú (Pisti) is megjelenik majd.
Egyelőre ennyi :-)
Byebye,
Bori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése