2010. július 2., péntek

Stir fry, pirított tészta, avagy ismerkedés a kínai ízekkel


Egy ideje már gondolkozom azon, hogy el kellene kezdenem a kínai konyhával, vagy legalábbis a kínai ízvilággal megismerkedni. Olyan sokan szeretik, és rengeteg filmben is látja az ember, hogy mindenféle Chinese take-out-ot rendelnek a szereplők, melyeket aztán papírdobozokból fogyasztanak el, akár másnap is, a hűtőből - na nem mintha ez feltétlenül mérvadó lenne :-)

Sajnos, én még nem ettem olyan kínai ételt, ami igazán ízlett volna, inkább csak a zsíros, nehéz, majdnem ugyanolyan ízű szószok ragadtak meg és a túl csípős íz... valószínűleg a debreceni kínai éttermek nem az én ízlésemre voltak hangolva, vagy nem jól választottam. Talán egy helyen, az Arany János utcán, kínai Laci (igen, ez a "neve" :-) ) kifőzdéjében ettem régebben egyszer-kétszer jót, például hideg salátát hússal és tésztával. Onnan viszont azért szoktunk el, mert annyira vállalhatatlanul gyanús-koszos-furcsa lett a hely, hogy az már túl sok volt :-) Ebben a kifőzdében esett meg egyébként egy barátunkkal, aki tésztával rendelt volna egy ételt, hogy "Laci" rászólt: "nyem-nyem, barátom, rízzel eszed!" :-))) Valószínűleg neki volt igaza és valóban a rizs illett inkább a szóban forgó rendeléshez.

Íme az első kísérlet eredménye, még pálcikám is volt itthon! :-)
Elkezdtem hát kínai-jellegű recepteket nézegetni, és beszereztem egy-két alap összetevőt: szójaszószt, szezámmagolajat, tésztát, gyömbért... A stir-fry ("kevergetve sütés") műfajt szimpatikusnak találtam, melynek lényege a hozzávalók wokban történő gyors pirítása, sütése (hús, zöldség, tészta), és a hangsúly tényleg a gyors szón van, ugyanis nagyon hamar elkészült az étel. Íme hát az első próbálkozásom, egy pirított tészta, mely részben Gordon Ramsay alapján készült, részben pedig saját kútfőből (értsd: más zöldségeket is tettem bele :-).


Hozzávalók:
  • 40 dkg marha- vagy sertéshús (soványabb, könnyen puhuló rész)
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 3 cm friss gyömbér reszelve (vagy őrölt fűszer)
  • 1 nagy piros kaliforniai paprika (vagy zöld, sárga...)
  • 3 újhagyma
  • 1 chilipaprika
  • 1 kisebb uborka
  • babcsíra (nekem nem volt)
  • 300 g vékony tészta
  • egy jó marék friss koriander
  • szójaszósz
  • szezámolaj
  • só, bors

A szószhoz: 4 ek szójaszósz, 2 ek osztrigaszósz, 1 ek rizsecet

A húst vágjuk vékony csíkokra, és egy tálban keverjünk hozzá 2 ek szójaszószt, egy kevés szezámolajat, sót és borsot. Adjunk hozzá fokhagymát (átnyomva), reszelt gyömbért és hagyjuk a pácban állni a húst pár percig.

Forrósítsuk fel a wokot vagy egy nagy serpenyőt és öntsünk bele egy kis szezámolajat. Pirítsuk meg a húscsíkokat, amíg szépen megbarnulnak, majd szedjük őket egy külön tálba.

Vágjuk a paprikát, hagymát, chilit és uborkát vékony csíkokra, és ezeket is süssük pár percig a serpenyőben (némi olaj hozzáadásával), elég 2-3 perc is. Az utolsó percben adjuk hozzájuk a koriandert és babcsírát. A zöldségeket tegyük a hússal együtt félre.

Ezen a ponton készül még G. Ramsay-nél szósz is, melyet én most kihagytam: 4 ek szójaszószt, 2 ek osztrigaszószt, 1 ek rizsecetet és a hús szaftját a wokbe/serpenyőbe öntjük, és hagyjuk, hogy besűrűsödjön, szósszá alakuljon.
A tésztát a csomagoláson lévő elkészítési mód alapján megfőzzük (általában nagyon hamar elkészül), és amint kész, egy kevés szezámolajjal és korianderrel még kiegészítjük.
A húst és a zöldségeket a szósszal együtt gyorsan átmelegítjük és a tésztán tálaljuk.

Gyors, friss és nagyon finom, ismerkedésnek nem is rossz :-)

A kínai konyhával hogy álltok?

10 megjegyzés:

Livi írta...

Kínai kaja isteni :) Jól is teszed ha ismerkedsz vele! :)
Én szeretem a büfés kínálatot.. illetve szerettem, mert találtam egy isteni kínai kajáldát... azóta a többire rá sem bírok nézni :)

Nagyon jól néz ki a műved!!!

Bori írta...

Köszi :-) Akkor tényleg fontos, hogy hol eszik az ember - huh, mekkora bölcsességet írtam most ;-D Ezentúl gyűjtsük a jó kínai éttermek nevét/címét! Ha lesz kedved, írd meg!

Kátya írta...

Nagyon dicséretes, hogy annak ellenére próbálkozol a kínaival, hogy még Isten igazából nem ettél egy jót! Ez igazi profizmusra vall! ;-) Hajrá, csak előre!!

Bori írta...

Hehe :-D Profizmusnak nem hívnám, inkább csak kíváncsiság ;-) De persze még messze állok az igazitól.

Dora írta...

Szia Bori,

otthon (Bp) tudok jonehany jo kinait ahol szeretek enni (bar en imadom a csipos izeket!). Itt Londonban viszont iszonyatos a kinai konyhanak nevezett akarmi. Semmi ize,sotlan de nagyon zsiros es valahogy egyaltalan nincs bizalmam hozzajuk.Pedig mar jopar ettermet kiprobaltam mivel az egyik baratnom odavan a kinai kosztert.
En viszont az indiait imadom. Minden indiai etterem elkepesztoen jo itt!:)

Bori írta...

Hmm, akkor London sem egy kíni-főváros :-) INDIAI = imádom, nagyon-nagyon, all time favourite! Már találtunk itt is jópár nagyon jó indiai éttermet, meg itthon is szoktam kontárkodni vele, csak még nem raktam fel blogra indiai kajákat... Amúgy Londonról (meg Nagy-Britanniáról általában) hallani, hogy nagyon népszerű az indiai konyha, gondolom, a sok bevándorló miatt (?). Jó ízlésük van, mindenesetre ;-)

PartizánOrsi írta...

Bori! Elárulnád a jó indiai éttermek lelöhelyét? Köszönöm!
Ja, és köszi a malackarajos figyelemfelkeltést, én is olvastam a berlini kirándulásukat, bár sok használható nincs benne: együnk currywurst-ot és/vagy menjünk Michelin-csillagos helyre, középút nincs :-) De azért Rote Grütze for president!

Bori írta...

Ami nekünk eddig tetszett, az pl. a Tagore: http://www.tagore-berlin.de/tagore2.html Kelet Berlinben van, még nyelviskolás kalandozások során fedeztük fel. A spenótos bárány isteni, a csirkés fogások is jók, igazi tandoori, talán a kenyér lehetne picit jobb :-) De barátságos, ebéd menü is van, de amúgy sem túl drága. VOltunk még egy Amrit nevű helyen is, az Oranienburger strassén, szintén jó. A malackarajt csak érdekességként ajánlottam, egyébként az ember úgyis kitapasztalja, hogy hová érdemes menni és mit enni :-)

PartizánOrsi írta...

Köszi!
Amritból van 3 is Berlinben (a másik kettö Kreuzbergben és Schönebergben), ezek egybetartoznak. De az Oranienburger Strassén ott van a Mirchi is, szintén az Amrithoz tartozik és az is jó (és ebböl is van kettö...)
http://www.amrit.de/v2/index.php
Ha esetleg több ázsiaira vágysz, akkor tudom ajánlani a Good Time éttermeket (3 db, thai-indonéz konyha), az egyik az Oranienburger Strasse felsö végénél van:
http://www.goodtime-berlin.de/goodtime_main.html
Vagy a Pan Asia-t (thai-vietnámi-kínai) a Hackesche Höfe melletti udvarban:
http://panasia.de/
A legjobb kínai állítólag a Good Friends a Kantstrassén, de én ott még nem voltam. Most éppen vietnámi ételekkel szeretnék ismerkedni, mert talán oda megyünk októberben :-)

Bori írta...

Egzotikus célpont, jó lehet... megnézem majd az általad ajánlott éttermeket, köszi!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...