Csak azok kedvéért, akik még nem hallottak róla, íme egy szuper kezdeményezés, mely a közösség, a segíteni akarás és a lelkesedés őszinte példája.
Nemisbéka, egy gasztroblogger kitalálta korábban, hogy egy pár gasztroblogger-társával együtt, akik mind anyukák/apukák már, sütnek finom sütiket, amelyeket egy jótékonysági liciten elárvereznek, hogy a befolyt összeget kórházak gyermek- és koraszülött osztályainak ajánlják fel. Tavasszal a lelkes licitálók 1,9 millió forintért "vettek" sütiket, mely összegből aztán különböző kórházak vehettek új gépeket, műszereket, stb.
A mostani, őszi akció során egy új gárda sütött új finomságokat, és képzeljétek, 2 779 078 forintot sikerült összegyűjteniük! A legnagyobb licitet az utolsó pillanatban Limara linzerszíveire (ő a kenyerek fő szakértője) adta az AXA Csoport, pontosan 2 millió forintot! Ezúttal két koraszülött osztályt támogatnak: az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikát Budapesten, és a szegedi kórházat.
Ezúton is gratulálok minden résztvevő bloggernek a sikeres árveréshez, és persze a lelkes, segíteni akaró licitálóknak! Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is legalább ilyen jól sikerült árverések, megmozdulások lesznek majd, bizonyítva azt, hogy az emberek, ha akarnak, nagyon sok jót tudnak tenni! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése