Bor, mámor, Bénye (, Bori...)

2009 június 30-án olvastam először a Fűszeres-blogon az augusztusban Erdőbényén megrendezendő Bor, Mámor, Bénye fesztiválról, amely már első hallásra felkeltette a gasztro és pezsegni vágyó énjeim érdeklődését. Mivel azonban nagyon sok dolog történt mostanában velünk, csak titkon reméltem, hogy eljutunk még erre a fesztiválra idén.

Történt azonban, hogy jópár nagyon kedves barátunk összefogott, és meglepett minket esküvőnk alkalmával egy erdőbényei hosszú hétvégével, mely pontosan a fesztivál idejére esett! A véletlenek e csodálatos egybeesése ritka: nagyon-nagyon örültünk az ajándéknak, és izgalommal vártam a hétvégét.

Pénteken viszonylag korai indulás után első utunk az Ős Kaján étterembe vezetett Tolcsvára, ahol megebédeltünk. Erről külön szeretnék majd írni, valószínűleg csak jókat.

Ebéd után megmásztunk egy meredeken emelkedő útvonalat a Tengerszemhez. Sok emléket őrzök a kényszermenetben levezényelt iskolai túrákról, így ezt a folyamatosan emelkedő útvonalat is kicsit nehezen bírtam először, de a végére érve megérte, mert egy nagyon szép, tiszta vizű tó volt a jutalmunk, hogy felmásztunk.


A Tengerszemhez vezető úton az utolsó község Károlyfalva, azaz Karlsdorf. Utánaolvastam, hogy ez a kis földrész a Rákóczi-szabadságharc után a királyra szállt, és a német uradalom, látván a munkaerő hiányát, svábokat telepített be a Fekete-erdő vidékéről. Ez a község egyébként csak 6 km-re van Sátoraljaújhelytől, a város közelsége (jó értelemben mondva!) egyáltalán nem érződött, egy szép, nyugodt községen haladtunk át.

A sok kaland után lassan elértünk Erdőbényére, a sok nagyon zöld hegy közt megbúvó faluba. A debreceni pormedence után igazi felüdülés volt a tiszta, friss levegő. A szállásunk a Bényei Fogadóban volt lefoglalva, ami a városka központjához (ha lehet ilyet mondani) nagyon közel helyezkedik el: tiszta, egyszerű, igényes szobák, magyaros fogadó-jelleg, kedves kiszolgálás. Külön kiemelném a fogadó kutyáját, Suzy-t, aki (szerintem) egy skót juhász kutya, és mindenki kedvence: végtelen türelemmel tűrte a gyerekek kutyatürelem-próbáló kísérleteit, például amikor hárman (össz-életkor kevesebb, mint 13 év) egyszerre emelték fel szegényt...

Első este egy kis városi séta és borkutatás után barátnőm családjával együtt vacsoráztunk egy igazi grúz finomságot, a kinkalit (fűszeres hússal töltött, majd kifőzött tésztabatyu), és utána aludtunk egy nagyot.


Szombat = Hétvége = Bor, Mámor, Bénye fesztivál!

A fesztivál célja az volt, hogy a környező Zemplén alapanyagaiból, helyi, szezonális fogásokat készítsenek, bemutassák a Hegyalja borait, és egy kicsit MÁS utat mutassanak a szórakozásra, a megszokottnál sétálósabbat, beszélgetősebbet, ráérősebbet, és kevésbé elüzletiesedettet. Azt hiszem, a célok összességében nagyon szépen meg is valósultak. Talán úgy tudnám a fesztivál hangulatát leginkább jellemezni, hogy minden olyan természetes és nyitott volt. Egy délelőtti borkóstolás után jó hangulatban ping-pongoztunk egy órácskát a Vivamus pincészet udvarán a napon, majd ettünk Horasz őzpörköltjéből, ami nagyon el lett találva. Sajnos, a beharangozott utcai birkaterelés elmaradt, csak az óvoda hátsó részében kialakított kis állatsimogatóban lehetett őket megnézni.


Sziesztázás után meglátogattuk még az Ábrahám pincészetet, ahol szintén boroztunk, de mivel csúszott az előirányzott gitár-zene program, elindultunk borospohárral a kezünkben lefelé a hegyről. Nagyon szerettem volna Péter Annával találkozni, aki a malackaraj bloggere, de sajnos mire leértünk az ő főzőhelyszínére, már nem találtuk ott sem őt, sem az általa „készített” báránysültet. Később tudtam meg, hogy elég rendes logisztikai és szállás-gondjaik adódtak a bloggereknek, és egyik „kedvencem” is ezért hiányzott egy darabig.

Egyre éhesebben vándoroltunk tovább, és betértünk a H Bardon pincészet udvarába. Sajnos nem tudtam teljesen utánajárni, és már a prospektusaim sincsenek meg, de azt hiszem, hogy a tokaji Sárga Borház új szakácsa a szeptembertől megújuló menüjükről főzött igazi finomságot: mangalicát ettünk vargányagombás, fűszeres raguval, sonkás knédlivel körítve. Nagyon-nagyon finomra sikerült, és még kellemes jazz zenét is hallgathattunk a vacsi mellé. (p.s.: szivesen vennék minden infót a Sárga Borházról)

Bár a borait sajnos már nem kóstoltuk, hangulatra mégis a Homonna pincészet volt a leghívogatóbb, a legotthonosabb, így az esti óráinkat ott töltöttük, a petanque-ot és a tüzet nézve, világmegváltó gondolatokat építgetve. A Homonna pincészet kerthelysége lépcsőzetes elrendezésű, igazi rusztikus látvány, fonott és mindenféle természetes bútorokkal, fényekkel.

Megkóstoltuk még Fűszeres Eszter mákos bobajkáját (bobojka/bobájka/ nekünk Debrecenben csak guba, bár tudom, van kis különbség), ami finom volt, de már kicsit érződött az ételt készítő catering cégen, hogy elfáradtak a nap végére. Eszterrel sikerült személyesen is találkoznom, beszélgettünk egy pár mondatot, nagyon nyitott volt és bátorított a blogot illetően is. Számomra azért volt ez nagyon érdekes élmény, mert az ő blogja kapcsán kezdtem el felfedezni jó két évvel ezelőtt a hazai gasztroblog világot, és a finomságok mellett rengeteg érdekes és tartalmas történetet is olvastam az ő blogján a zsidóságról, hagyományaikról, stb.

Azt hiszem, hogy első fesztivál lévén, ahogy az természetes, mindenki tudna egy-két kevésbé jó tapasztalatot is felemlegetni a Bor, Mámor, Bénye fesztivál kapcsán. Nekünk talán a Vivamus pincészet borkóstolása volt a legkevésbé pozitív élményünk: a borok finom ízei vitathatatlanok, de a körítés annál inkább vitatható volt. A borokról kb. semmit sem tudtunk meg, mert úgy tűnt, a kóstolást vezető hölgy túl nagy rohanásban van, és menetközben is csatlakozgattak emberek, így nem volt lehetősége egy kicsit mesélni nekünk. Fájlaltuk azt is, hogy szombaton nem volt hosszú pincelátogatás, még a nagy látogatottságú fesztivál apropóján sem.

Mindent összevéve azonban csillagos ötös jár a fesztivál megálmodóinak és szervezőinek! A helyi kezdeményezés, az összefogás és a regionális értékek ápolásának ilyen magas szintű megvalósulása szerintem az egyik legjobb dolog ami ma Magyarországon létrejöhet. Szerintem az is nagyon jól bizonyítja a fesztivál sikerét, hogy a kevésbé gasztro és pezsgés-megszállott férjem (:-)) is teljesen jól érezte magát, evett-ivott és ellazult!

Nagyon remélem, hogy ez a fesztivál (legalább) évente megrendezésre kerül majd, és példáján felbuzdulva akár más kistérségek is büszkén megmutathatják hagyományaikat, ételeiket és italaikat, olyan formában, ami túlmutat a ma megszokott, középszerű kereteken.