2010. március 2., kedd

Frittata hagymával, bazsalikommal a Két duci hölgy nyomán

Nem tudom, ki mennyire emlékszik a Két duci hölgy (Two Fat Ladies) című angol sorozatra, amelyben két jó kedélyű, enni szerető nő, Jennifer és Clarissa járták Nagy-Britannia szebbnél-szebb vidékeit és különböző érdekes helyeken, emberekkel főztek. Nekem az egyik kedvenc "főzős műsorom" volt: békebeli, lassú, gyönyörűen fényképezett részekből állt, amelyekben a két hölgy anekdotázva, saját élményeikkel fűszerezve készített hagyományos, sokszor nem épp "fogyókúrás" ételeket, angolt, olaszt, franciát...

Kép innen.

Nemrég ráakadtam egy berlini antikváriumban egy könyvükre és gyorsan meg is vettem: a szuper receptek mellett érdekes és vicces történeteik is olvashatók, a filmsorozatuk kulisszái mögé is betekintést nyerhetünk.

Az első étel amit elkészítettem a könyvből egy tojásos étel volt, amely a frittata névre hallgat. Ez az olaszos étel annyiban különbözik az általunk ismert rántottától, hogy a sülés során lassú tűzön készül és nem kell kevergetni, a végén inkább egy "lepényt" kapunk, amit szeletekre vágva lehet fogyasztani.


Egyszerű és többféleképpen variálható, nálunk nagy sikert aratott. A hozzávalókon annyit változtattam, hogy a hagyma mennyiségét csökkentettem (ők 6 közepes hagymát írtak, én hármat használtam, szerintem elég volt). Íme!


Hozzávalók:

- 3 közepes hagyma, vékonyra szeletelve
- 6 evőkanál olívaolaj
- 20 dkg paradicsom, meghámozva, felkockázva (lehet konzerv is, lecsöpögtetve)
- só és bors
- 6 tojás
- 2 evőkanál reszelt parmezán (de szerintem más sajt is lehet)
- egy marék friss bazsalikom (nekem sajnos most csak szárított volt)
- 55 g vaj
- egy kis darab húsos szalonna

Az olajon fonnyasszuk meg a hagymát, amíg puha és picit barnás nem lesz (ne égjen meg azért). Pirítsuk vele együtt a kis darabra felvágott szalonnát is. A hámozott és felkockázott paradicsomot adjuk a hagymához, sózzuk, borsozzuk és 10 percig süssük-főzzük őket együtt, időnként megkeverve. Ezután szedjük ki a zöldséges keveréket egy külön tálba és hagyjuk hűlni.

Verjük fel a tojásokat, adjuk hozzájuk a zöldségeket, sajtot, borsot, összevágott bazsalikomot. Melegítsük fel a vajat egy 30 cm átmérőjű teflonos serpenyőben, a lényeg, hogy ne ragadjon le semmiképp az alja. Soknak tűnhet a vaj, de higgyétek el, így lesz jó :-) Ha már picit habzik a vaj, öntsük bele a tojásos keveréket, a tűzhely hőmérsékletét vegyük lejjebb (kis-közepes láng) és süssük a frittatát 15 percig. Amikor körben megszilárdult és már csak a teteje "remegős" egy picit, vegyük le a tűzről és akinek van grillsütője, helyezze be alá 1-2 percre serpenyőstöl az egészet, hogy egy picit a teteje is megbarnuljon. Elárulok valamit: nekem nincs grillsütőm, sőt, a serpenyőm fogója sem fém, hogy berakhatnám a sütőbe... Így hát csak grillezősre kapcsoltam a sütőt és pár percig alátartottam a serpenyőt. Tökéletes lett :-)


Spatulával meglazítható az alja, bár nekem teljesen egyszerűen ki is csúszott a serpenyőből, a vaj miatt.

Azonnal, melegen is fogyasztható, de a szerzők szerint hidegen, kenyéren tálalva is nagyszerű. Én hiszek nekik, ha legközelebb marad, hidegen is kipróbálom :-)

Két duci hölgy videók például itt és itt.

Frittatát vagy rántottát inkább? :-)

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Húúú, ezt nekem is ki kell próbálnom hét végén!!!
Ross kedvenc mondását idézve a Jóbarátokból: "Töökjóó" :)

Bori írta...

Ok, névtelen :-)

Misi írta...

Ezt kipróbálom, sajnos imádom az ilyen tojásos, rántotta szerű ételeket, ami az alakomon is meglátszik (bár köztudott, hogy a gömb tökéletes forma).

A múltkor a spanyol lakótrásam csinált spanyol omlettet, az sem volt semmi. A spanyolok még külön spanyol omlett versenyt is rendeznek!

Köszi Bori!

Misi írta...

Komolyan tervbe vettem, hogy idővel nyitok egy grúz éttermet Magyarországon! Nagyon sok zöldséget esznek nyersen, vagy félig megpárolva, vagy pl. spenótot "darálva" gránátalma maggal, különféle salátáknak elkészítve, viszont a leveseket nem nagyon ismerik! Eddig csak egy ízében babgulyásra hajazó,de hús nélküli nagyon sűrű már-már főzelék állagú "ljobjo" nevű "levest" sikerült itt felfedeznem!

Az osztrák étteremben viszont ettem igazi húslevest, amit nem is titkolnak, hogy magyar vonásokat mutat!

Továbbá Tbilisziben van három magyar étterem is! Na jó az egyik csak amolyan büfé szerű!

Csak így tovább Bori! Férjuradnak is üdv!

Kátya írta...

Képzeld Bori, nem is sejted, hogy megörültem, mikor a bejegyzés címében megláttam a Frittata szót, ugyani a kenguruk földjén egy csomószor ettem ilyet, és nagyon szerettem. Az ismerősünk többféle képpen is elkészítette, volt amibe spenót levelet rakott, vagy épp kaliforniai paprikával turbózta fel, netán lilahagymát használt a vörös helyett. Ő egyébként szilikonos tortaformában az egészet a sütőben készítette, aminek köszönhetően több időt is vett igénybe. De szerintem a te változatod szerinti serpesnyős megoldással is tökéletese lehet. Régóta ki akartam már próbálni én is, most megadtad a hiányzó utolsó lökést.
A 2 duci hölyget én nem szeretettem annyira, főleg amikor az "angol konyha" "remekeit" próbálták bemutatni, nekem nem jött be. De azt tudom pl. hogy a barnahajú hölgyike tök érdekes és izgalmas nagyvilági életet élt hajdanán...most meg már megahlt szegény.
Na pá.

Bori írta...

Igen, ebben az a jo, hogy annyifelekeppen varialhato! Majd irjatok meg, hogy sikerult :-)

Bori írta...

Misi: a gruz konyha valoban nagyon izgalmas lehet, es olyan keveset tudunk rola! Kozos ismerosunknel :-) mar ettem ketfele gruz kajat is (egy dios csirket meg egy hussal toltott tesztafelet), es mindegyik nagyon izlett. A fozessel meg csak ugyesen! :-)

Betti írta...

Szia Bori, szoktam nézegetni a blogodat, szerintem tök jó. :)

Bori írta...

:-) Orulok! :-)

Névtelen írta...

Hát, nálunk tojásos dolgokban Morso verhetetlen...Ő nem is vajat használ hozzá, hanem olyan felfőzött vajat, amit erbonak neveznek, más az állaga, másképp is "sül", és a paradicsomot szép nagy karikákban süti bele Morso.
De amúgy Misivel kell egyetértenem, a grúzok levesben viszont nem túl erősek :) Nagyon sok levest ettem ott, de kevés ízlett. Talán a gupta - ami hasonlít a mi csorbánkhoz -, és a harcho - ami paradicsomos, rizses, marhahúsos, krumplis - az, ami emlékezetes maradt, a többi nem...Szinte mindben dominál a zöld koriander.
Pedig Dachi nagyon leveses, úgyhogy ebben csak rám számíthat ott.
De a lobio (a szó maga amúgy babot is és a belőle készült ételt is jelenti), pedig inkább babszósz, nem leves, van zöld, barna, én a zöldbabosat jobban szeretem, az szárazabb, nem is szósz, inkább párolt, fűszeres bab.
S

Névtelen írta...

Ja, és vörös bazsalikom - rehani, amit Misi kihagyott a salátákból, mindenre tökéletes, a tosásos dolgokba is rakunk.

Bori írta...

Hmm, reggel van, es nagyon jol hangzanak a Morso altal keszitett etelek... :-) Voros bazsalikomot meg nem is lattam, fel kell majd kutatnom!!! Koszi :-)

Kátya írta...

Kipróbáltam a frittatát, tettem bele kaliforniait, lilahagymát, parit, meg a többit ami kell bele, szinte tökéletesre sikerült, pedig számítottam valami kisebb bonyodalomra, de nem, minden simán ment. Még egy kis sajtot is reszeltem a tetejére, ami egyben jól elfedte, hogy a grillezéskor minimálisan elszíneződött a teteje... ;)
Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...