2010. május 5., szerda

Brunch kaja 2.: Körözött, vagy valami olyasmi


A brunchra készült másik étel a körözött volt, az ötletet köszönöm egyik kedves olvasómnak,
Teónak! Ő tavaly készített körözöttet német barátainak, és sikerén felbuzdulva úgy döntöttem, én is prezentálok egy adagot.



A körözött igaz tavaszi étel, friss, könnyű és szépen tálalva teljesen jó fingerfood válhat belőle. Az egyetlen "hátulütője" talán a hagyma, mely egyeseket visszatarthat attól, hogy társaságban körözöttet egyenek - jelentem, a mi összejövetelünkön nem tartott vissza senkit, pedig kellemesen hagymásra sikerült kikevernem... :-)

A krém elkészítésénél a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy hogyan, mivel pótoljam az otthoni túrót, ami ugye a körözött alapja. Sokat olvasgattam ezügyben, és végül arra jutottam, hogy bár minden nemzetnek, így a németeknek is, annyiféle tejterméke van, nagyon nehéz két ugyanolyan dolgot találni. A különféle Quarkok egyáltalán nem hasonlítanak a túróhoz, inkább valami tejföl-tejszín-joghurt keverékként definiálnám őket. Az általam befutónak ítélt termék a (körniger) Frischkäse lett, mely, mint utóbb kiderítettem, tulajdonképpen ugyanaz, mint a Cottage Cheese. Az általam észlelt különbség talán annyi a Frischkäse és a Cottage Cheese között, hogy az előbbiben kisebbek a "gubicsok" és az állaga nagyon hasonlít a túróhóz. A legjobb állag eléréséhez mondjuk át kellett passzíroznom egy szűrőn, hogy a (számomra most fölösleges) nedvesség távozzon. Természetesen, ez sem eredményezte azt az igazi magyar túrót, de a végeredmény finom lett.


Kerestem volna még juhtúrót, hogy egy kicsit azzal is megbolondítsam, de nem találtam, talán majd legközelebb.

Én most tavaszi zsongásomban apróra vágott újhagymával készítettem a körözöttet, került még bele köménymag, só, bors és pirospaprika is. Vékony bagett szeleteket megkentem a körözöttel és Pisti segített a falatokra metélőhagyma-díszítést rakni :-)

Finom, egészséges, magyar(osch...) - elfogyott :-)

Ki hogy szereti a körözöttet?

7 megjegyzés:

Böbe írta...

Na és ti milyen finomságot kóstoltatok a vendégségben?

Bori írta...

Írtam amúgy az előző posztban, de: quiche-t, sajtokat, törökös kajákat, krumplisalit, másféle salit... sokminden volt :-)

Dora írta...

Bori,nekem a korozott elkepzelhetetlen juhturo nelkul:) Na az meg Londonban nincs:(((

Bori írta...

hát igen: nagyváros, ezerféle dolog van, pont ez nincs... nem is tudom, hogy tudsz ott élni ;-)) Ezért kell időről időre hazamenni...

DocAbe77 írta...

Elfogódottság nélkül jelenthetem, hogy a Bori által készített süti és körözött volt a legfinomabb a rendezvényen! Ették a németek mint a rozsda!:D

Névtelen írta...

Nagyon gusztusosan néz ki a snidling-díszítéssel. Egyetértek Dórával: juhtúróval az igazi, én jó sok pirospaprikával csinálom. Örülök, hogy ötlettel "hozzájárulhattam" a sikerhez.
Teó

Bori írta...

Én köszi még egyszer! Jaj-jaj, ez a fránya juhtúró ;-) Szerintem legközelebbi hazakirándulásunk alkalmával majd hozok, legfeljebb lefagyasztom, és beosztom. Vagy nincs mese, állattenyésztő leszek :-D Na jó, elmegyek aludni...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...