2010. november 21., vasárnap

Madártej

Az elmúlt pár évben több emberrel is találkoztam, akik nem szerették a madártejet. Egyszerűen nem tudtam hinni a fülemnek - hát az meg hogy lehet? Vaníliás, finom, könnyű, a hab pont jól feldobja az egészet, mit lehet ezen nem szeretni? A válasz általában ez volt: túl tömény, émelyítően édes. Ezek szerint nekem szerencsém volt, mert nálunk sosem ilyen volt a madártej. Pár napja Pistivel is beszélgettünk, épp gyerekkori ételekről, és mondta, hogy ő a madártejet úgy "szerette volna", de annyira "tömény" lett mindig. Igen, ebből is látszik, mennyire másképp érzékelik az egyes emberek az édeset: ami az egyiknek pont elég édes, a másiknak már ijesztően sok.



Az előbbiek után nem meglepő, mit is főztem tegnap... :-) Természetesen nálunk nem lett sem émelyítően édes, sem túl sűrű, tömény a madártej. Pár csepp vaníliakivonat, kevés édesítő (cukor), szigorúan kóstolás mellett, amíg nekünk tetszően lesz édes, jó tojások és zsíros tej - ennyi. A vaníliás-sárgás tej kavargatása egyértelmű wellness program, a habfelhők főzése pedig kifejezetten érdekes fizikai-kémiai megfigyelések sorozata. :-) Ki szavaz arra, hogy a madártej nem csak nyáron jó, hanem télen is ugyanúgy megállja a helyét???

Hozzávalók:

- 1 l tej
- 2 dl tejszín (opcionális)
- cukor vagy édesítő, ízlés szerint, kóstolgatni kell, nincs mese :-)
- pár csepp vaníliakivonat, vagy igazi vaníliarúd és magjai
- 7 tojás
- 1 csepp citromlé, csipet só

A tejet (1 decit félreteszek) feltesszük főni egy nagyobb edényben, és hozzáadjuk a tejszínt, cukrot, vaníliát. Szétválasztjuk az előre megmosott tojásokat, és a sárgáikat elkeverjük a félretett tejjel. Az edényben a vaníliás tejet nem szabad forralni, csak olyan 65-75°C-ra melegíteni, amíg még nem forr. Ha elég meleg, lassan, kevergetés mellett adjuk hozzá a sárgájás tejet. Kevergessük az egészet, lassú tűzön, és kb. 4-6 perc után be fog egy picit sűrűsödni. Ekkor vegyük le a tűzről, ne forraljuk semmiképp sem, és tegyük félre hűlni.

Egy másik lábasban melegítsünk vizet, de ezt se forraljuk  erősen! A tojásfehérjékből egy csipet sóval és egy csepp ecettel verjünk kemény habot (aki akar, hozzáadhat egy-két evőkanál cukrot). A megfelelően meleg, de nem lobogó vízbe szaggassunk evőkanálnyi hab-adagokat, de kalkuláljuk bele, hogy igen megdagadnak fővés közben a gőzben. Oldalaként egy-két perc elég, hogy elkészüljenek, de látszik is, hiszen tényleg megnőnek. A kész habfelhőket szedjük a félretett, tálba öntött madártejre. Ismételjük a folyamatot, amíg el nem fogy a hab. Én nem használtam fel az összes habot, nem fért el a madártejen, úgyhogy legközelebb csak mondjuk 4 fehérjét használok fel, a többit lefagyasztom, vagy másra használom.

Lehet még a madártejbe (kezeletlen) citrom- vagy narancshéjat is reszelni, én most narancsot használtam, nagyon feldobta. A tetejére egy kevés fahéjat szórtam, úgyhogy nem csak ízre lett nagyon jó, hanem látványra is. :-) Hidegen a legjobb - ki kell várni, amíg kihűl...

Kiegészítés: hogy miért is hívják madártejnek, más nyelveken viszont lebegő-úszkáló szigeteknek (Floating Islands)? Itt egy érdekes magyarázatot olvashattok, de ha van valakinek más elképzelése, szívesen olvasnám! 

A recept kerete innen származik.

5 megjegyzés:

Böbe írta...

Na, mit főztem tegnap? Hát madártejet :)
Sajnos a hab egy kicsit kevésbé édes lett - emiatt kicsit sósnak éreztük. Kár, mert amúgy a "tej" finom lett.
Szerintem is jó hidegben/hidegen is, kicsit emlékeztet "a milkshake"-re.
Amikor az elsőszülött gyermekem megszületett, a keresztmamám hozott nekem mesébe illő madártejet, na az volt a legeslegfinomabb csemege ebben a kategóriában - nem az idő szépíti meg az emléket :)

Bori írta...

Téényleg? Te is azt főztél? :-D de jóóó... kár, hogy én abból a madártejből még nem ehettem, biztos fincsi volt...

Böbe írta...

Ja, és IGAZI VANÍLIARÚDDAL főztem :)

Kátya írta...

Én 2 dolog miatt nem szeretem a madártejet: 1.nem szeretem a tejet, 2.nem szeretem a vaníliás ízt. Sajna ez van. Kövezzetek meg!Valószínűleg az ovi óta hordozhatom magammal a langymeleg vaníliástej (számomra) hányinger keltő rossz emlékét. De meg kell jegyeznem, hogy nagyon cuki, hogy habfelhőknek nevezed a tojáshabos izéket...ööö...felhőket. :D

Bori írta...

Hát, megértem azt is, ha valakinek nem jön be, mint ahogy mindenkinek van vmi, amit nem szeret. Az ovi egyébként sokaknál alakított ki életre szóló utálatot, jól működött... :-D Ja, a habfelhő...nem tudom, mi a rendes neve. A főtt tojáshab olyan fantáziátlan :-))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...